A 19. század elején a növekvő népesség miatt mezőgazdasági termelés fejlesztésére volt szükség. Elődeink a megoldást a Tisza elterelésében látták. A folyó medrének szabályozásával az árterület mezőgazdasági célokra hasznosíthatóvá válik, valamint a kialakított hajózási utak élénkítik a kereskedelmet. E megfontolásokból 1834-ben megkezdődtek a Tisza-felmérés első lépései. Széchenyi István, Vásárhelyi Pál elméletei alapján, javasolta a szabályozás céljából a helyi egyleteket egybefogó szervezet, a Tisza-völgyi Társulat megalapítását. A szabályozási munkákat kísérő nehézségek miatt a magyar országgyűlés 1884-ben elfogadta a Tiszáról szóló törvényt, amely összefoglalta a folyó szabályozásával összefüggő teendőket. A törvény kimondta, hogy a Tisza és vízgyűjtő területe a szabályozás és az ármentesítés tekintetében egységet képez. Később elfogadták a Tisza korrekciós programját, melyben a távlati fejlesztési célokat fogalmazták meg, majd gondot fordítottak a folyamszabályozás, ármentesítés és lecsapolás negatív következményeinek korrekciójára is.
A szabályozással párhuzamosat alakultak ki a Felső-Tisza vidék belvízrendszerei.
A 21. sz. Beregi belvízrendszer
Az 1846-ban alakult Bereg-vármegyei Vízszabályozó Társulat a töltésépítési munkák beindítása után elkészültek azok a műtárgyak is, amelyek a töltésezés révén lefolyástalanná vált területekről a belvíz levezetését oldották meg, ilyen a Tiszaszalkánál 1884-ben faragott kőből megépült zsilip és az 1929-ben épült Diesel meghajtású belvízátemelő szivattyútelep a Szipa főcsatornán.
1892-ben a Csaronda főcsatorna és a Szipa főcsatorna csatlakozásánál épült a Vámosatyai osztózsilip. A Szipa és Csaronda és Makócsa főcsatornákba csatlakozó csatornák torkolatára csőtiltókat építettek be. Az trianoni béketárgyalások után a csatornahálózatból 91 km maradt magyar területen. A 156 km mellékcsatornák megépítésére 1917-1956 között került sor. Az 1970-es években a tervezett komplex melioráció befogadói feltételeinek biztosítása érdekében a Szipa, Makócsa, 19. sz (Hete-fejércsei cs.) és Gulácsi oldalág csatornákon nagyobb arányú mederbővítésre és mélyítésre került sor, jelentős hosszakon G-idomos fenékbiztosítás beépítésével.
A 41-42. sz. Tisza-Szamosközi belvízrendszer
Az első vízrendezési tervek a Tisza-Szamosközi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat megalakulása után 1914-ben készültek el. 1928-ra megépült a Túr Sonkád-Tiszakóród közötti, új medre, ezzel a beavatkozással a korábbi egységes Tisza-Szamos közi belvízrendszer két különállóan üzemelő belvízrendszerré alakult: a 41. sz. Tisza-Túr közi és a 42. sz. Tisza-Túr-Szamosközi belvízrendszerre.
1926-1930 között 160 km hosszban építették ki a csatornahálózatot, 1940-44-ben megépült a Sáréger főcsatorna. Az 1960-as évek közepén fejeződött be a Garand főcsatorna, a Galambos csatorna és a Szamossályi árapasztó csatornák építése, melyek a Romániából érkező vizek elvezetésére lettek volna hivatottak. A Szamossályi-árapasztó lekapcsolta a Tapolnok főcsatorna felső szakaszának vízgyűjtőjét, ugyanakkor a Gőgő-Szenkével való csatlakozásnál kiépített osztóművön keresztül szükség esetén 7,0 m3/s vízmennyiség juttatható a Gőgő-Szenkébe. Az öblözet belvíz elvezetési problémái miatt, a belvízi biztonság növelésére megnyitották a Nagyari Holt-Túrt, s 1967-ben új zsilip –a Petőfi zsilip- épült a Tisza balparti töltésébe, ezzel egy időben Túr-belvízen érkező belvizek megosztására Kömörőnél osztómű épült. A belvízrendszer ily módon történő kiépítésével a levonuló belvizek három fő helyen nyertek bevezetést a befogadókba. Megépült a Túr-Sáréger zárógát is, amely a Túr és Sáréger töltései által közrefogott három település (Kishódos, Nagyhódos és Garbolc) védelmét szolgálja a határon túli esetleges gátszakadások vizétől.
A 43. sz. Szamos-Krasznaközi belvízrendszer (az Ecsediláp)
A Szatmári-síkság legalacsonyabban fekvő területén alakult ki az Ecsedi-síkláp. Keletkezésének ideje az újholocén korra tehető. Földrajzi adottságai miatt medenceként fogta fel a környező folyók, patakok vizét, aminek csak kis része tudott távozni a Szamosba, illetve a Tiszába. A láp vízmentesítését célzó munkák műszaki irányítását Mezey Cyrill mérnök végezte. 1778-84 között megásták a Kraszna-mederrel párhuzamos Kraszna-csatornát Kocsord és Majtény között 32 km hosszúságban.
Érdekességként érdemes itt megemlíteni, hogy hogyan végezték abban az időben az új meder kiásásának munkáját. A leendő meder helyét először 24 ökörrel vontatott mély járatú kétszárnyas ekével felszántották, majd az így fellazított földet a munkások kosarakban hordták ki a töltésbe. Ahol vizes, sáros volt a föld, ott teknőbe lapátolták és abban hordták ki a mederből. Károlyi megbízatása 1785-ben véget ért, a további munka leállt, a kiásott csatornákkal nem törődött senki és a láp elfoglalta régi birodalmát.
1894-ben gróf Károlyi Tibor elnökletével Nagykárolyban augusztus 9-én megtartott közgyűlés az Ecsedi-láp lecsapoló és Szamos bal parti Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat megalakítása mellett döntött. 1895-98. között megépült a Homoród-Balkány övcsatorna. Kismajténytól kezdve a torkolatig teljesen új nyomon új Kraszna-meder épült, mely már nem a Szamosba, hanem Vásárosnaménynál közvetlenül a Tiszába torkollik. 1895-1900 között újraépült a 36 km hosszú Lápi-főcsatorna és a közel 9 km hosszú Nagy-vájás. Összekötötték a Lápi-főcsatornát az új Krasznával is. Felújították a Keleti-övcsatornát, megépítették a Keleti-övcsatornát az Északi és Lápi-főcsatornával összekötő Nagy-vájás csatornát. Nagyecsednél 1898-ban zsilip épült, a Társulat 1914. május 8-i közgyűlésén elhatározta zsilip mellé a szivattyútelep építését. A működőképes szivattyútelepet 1915. február végére adták át. Ekkor épült meg az Északi főcsatorna torkolatánál az olcsvai gőzhajtású szivattyútelep is. A főművi fejlesztések az 1966-67 évi nagy belvizek hatására indultak meg. Kiépültek a csatornák határszelvényeiben a szabályozott vízátvezetést lehetővé tevő zsilipek, amelyek közül a legjelentősebb a Lápi főcsatorna és a Keleti övcsatorna határszelvényében levő. Megépült a Lápi-mellék csatorna. Megépültek és üzembe helyezték a Tiborúti, Győrteleki, Kocsordi szivattyútelepeket, a régi gőzüzemű Olcsvai szivattyútelepet elektromos meghajtású szivattyúval váltották ki. Az öblözetből a több helyen történő kivezetés érdekében kiépítették Zselinszki csatornát, megépült a Tiborszállási szivattyútelep a Zselinszki csatorna torkolatánál, duzzasztó zsilip épült a Lápi főcsatorna 7+100 szelvényében, a belvizek Zselinszki csatornába történő beengedése céljából vízkormányzó zsilip épült. Mivel a K-4 csatorna vízgyűjtőjén rendszeres és tartós belvízelöntések voltak, a mentesítés céljából fejlesztésre került a K-4 csatorna, torkolatánál megépült a Tói (K-4) szivattyútelep.
44. sz. Kraszna-balparti belvízrendszer
A belvízrendszer mai állapotának alapja a Kraszna 1898-ban történő megépítésekor alakult ki. Ekkor jött létre a Szamos-Krasznaközi és a Kraszna-balparti belvízrendszer. A Kraszna balpartján beömlő patakok és vízfolyások szabályozási munkái alig dokumentáltak. A vízgyűjtő területen két kisebb társulat működött: a Keleti és Közép Nyírvíz-szabályozó Társulat. Ezek és több kisebb magánérdekeltség részére a volt Debreceni Kultúrmérnöki Hivatal készítette időnként a szabályozási és fenntartási terveket és hajtotta végre a munkákat. A folyások rendszere már a természetes völgyeletekben kialakult, azokon jelentős változások a műtárgyépítéseken kívül nem történtek
45. sz. Felsőszabolcsi belvízrendszer
1846-ban Fényes-Litke székhellyel megalakult Felsőszabolcsi Tiszai Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat még ebben az évben megkezdte Zsurk-Záhony és Vencsellő között a Tisza bal parti töltésének építését. A következő szabályozási feladat a mocsarak lecsapolása volt. 1860-70. között épült a Belfő-csatorna, amely Bezdédnél kezdődik és Tiszabercelnél torkollik a Tiszába, valamint a hozzá tartozó 22 nagyobb mellékcsatorna. A nyírségi dombokról lezúduló víztömeg elszállításához a Nyírségi és a Felsőszabolcsi Társulat közös összefogása kellett, aminek eredményeként 1879-82. között megépült a Lónyay-övcsatorna, ezzel a beavatkozással a korábban egy rendszert alkotó Nyírség-Felsőszabolcs kettévált a külön-külön üzemelő 45. sz. Felsőszabolcsi és a 46. sz. Nyíri belvízrendszerre.
A Társulat megrendelésére a Robey és Társa angol cég 1884-ben a berceli zsilip mellett egy 50 lóerős gőzös szivattyút létesített 1889-1900-ban megépült a Nagyhalász-Pátrohai csatorna, majd 1914-ben a rajta levő un. Zúgói esésnövelő szivattyútelep. 1915-ben megépült a Dombrádi szivattyútelep, mely a belvízrendszer felső területének belvizeit csapolta meg, s emelte a Tiszába. A Tiszalöki vízlépcső 1954-ben történő üzembe helyezésével megszűnt a gravitációs kivezetés lehetősége, minden csepp vizet szivattyúval kellett ezután a Tiszába emelni. Az 1970-es évek második felében kezdődött térségi komplex melioráció, 1983-ban megépült a Besztereci esésnövelő szivattyútelep, 1984-ben üzembe helyezték a Csűrparti szivattyútelepet, mely a Belfő vízgyűjtőről leválasztotta a Csőzsilip csatorna vízgyűjtőjét, s a belvizeket közvetlenül a Lónyay főcsatornába emeli. A Rétközberencsi szivattyútelep és a Rétközi tó 1989-ben történő üzembe helyezésével a belvízrendszer fajlagos kiépítettsége 40 l/s lett.
46. sz. Nyíri belvízrendszer
Kállay Miklós, Szabolcs vármegye alispánja 1806-ban és az azt követő években közerővel "vármegyei árkokat" készíttetett. A vármegyei árkok kis mélységűek voltak. Szerepük annyi volt, hogy a homokdombok közti különálló mélyedéseket összekötötte, s lehetővé tette, hogy azok vizei természetes esés folytán észak felé, folyjanak. A nagyobb medencék vízszintje magasabb lett, a környező talajvíz megemelkedett és sokkal nagyobb kiterjedésű terület vált vizenyőssé.
1879. március 12-én megalakult a Nyírvíz Szabályozó Társulat, elkészült a Nyírség szabályozásának terve. A terv tartalmazza a völgyeken végighúzódó főfolyásokat, a mellékvölgyekből, öblökből, laposokból a főfolyásig vezető csatornákat és a főfolyások vizét összegyűjtő főcsatornát, amely Berkesztől indul és Vencsellőnél nyíltan torkollik a Tiszába. A mai Lónyay-főcsatorna 1882-ben készült el, a szabályozás eredményeképpen a Lónyay-főcsatornába délről hat nagyobb (III, IV, VI, VII, VIII, IX. sz. főfolyások) és több kisebb csatorna torkollik. A nagyarányú lecsapoló munkák eredményeképpen csak néhány viszonylagosan állandó jellegű tó maradt: Nagy-Vadas tó, Nagy Szik-tó, Szelkó-tó (Kisszék-Hosszóháti tó), Nyírteleki-tó, Kállósemjéni Nagy Mohos-tó, Ököri-tó, Nagy Fertő, Nyíregyháza Sós-tó.
A víztározás gondolata már az 1960-as évek előtt is felvetődött, de a vélt jelentős szivárgási és párolgási veszteségek valamint a nagy költségek miatt nem tekintették ésszerű fejlesztési célkitűzésnek. A tározás lehetősőgét a vízgazdálkodás komplex fejlesztésének figyelembe vételével javasolták megoldani, vagyis a belvízelvezetést a víztározással kapcsolták össze. 1962-1979 közötti időszakban, összesen 7 tározó épült meg, melyek elsődleges feladatukon, a belvízvisszatartáson kívül öntözővíz szolgáltatásra, haltenyésztésre, üdülőterületek kialakítására adtak lehetőséget.
Források:
http://www.zoldmuzeum.hu/a-tisza-szabalyozas-kalandos-tortenete